Törökország, Georgia, Örményország, Irán, Türkmenisztán, Üzbegisztán

A 2. rész a világ körüli út előzményeit, a döntés hátterét, valamint a Grúzián, Örményországon és Iránon át vezető szakasz legemlékezetesebb kihívásait és élményeit mutatja be, egészen addig a pontig, amikor Türkmenisztán és Üzbegisztán embert próbáló sivatagi területein keresztül a biciklis kaland a mélypontjára jut.
Ádám elmeséli, hogy egy snowboardozás közben szerzett térdsérülés és az azt követő orvosi tanács adta az ötletet egy európai körúthoz. Ez a kirándulás pedig annyira megtetszett neki, hogy elhatározta: folytatni szeretné az utazó életmódot.
 Az utazáshoz szükséges pénzt 10 év alatt gyűjtötte össze, amiből a legtöbbet video vágóként és operatőrként töltötte.
 Adorján a mérnöki munkájából állt fel és a  felmondási pénzéből tudta fedezni a többéves utazást.
Az utazás során a komfortzóna elhagyása hamar természetessé válik Ádám és Adorján számára. Olyan alapvető kényelmi dolgokról való lemondás, mint a WC vagy a fürdőszoba, nem nehéz, sőt, még színesíti is az utazást. 
Örményországban egy Araik nevű, a Magyar Honvédségnél szolgáló férfi hívja meg őket vacsorázni, miután meghallotta, hogy magyarul beszélnek.
 Később, Jerevánban egy "offline couchsurfing" táblával keresnek szállást, hogy kényelmesebb körülmenyek között intézhessék az iráni vízum beszerzését, ami végül tizenegy nap várakozás után sikerül nekik.
Iránban a szállást gyakran a Vörös Félhold segély állomásainál találják meg, ahol szívélyesen fogadják őket. 
A legnagyobb kihívást a Türkmenisztánon való átjutás jelenti, ahol a tranzitvízum miatt öt nap alatt kell átkelniük a sivatagon. A rossz útviszonyok és az erős szembeszél Ádámot mélypontra juttatják, ahol megkérdőjelezi a szabadságát. 
A következő ország, Üzbegisztán sem hoz pihenést, mivel a vízumuk a vártnál hamarabb járt le. Végül sok kaland közepette az utolsó pillanatban sikerül elhagyniuk az országot, megérkezve Tádzsikisztánba.